2016. szeptember 19., hétfő

Műtét előtti érzések és a felkészülés

A műtét elvégzése előtt még egy vérvételre is szükség volt, hogy biztos minden rendben menjen. Nagy könnyebbség volt számomra, hogy az eredményt elküldhettem emailben beszkennelve, így nem kellett ezért külön befáradnom a klinikára. Szerencsére mindent rendben találtak, így már semmi nem állhatott a műtétem útjába.

A klinikától kaptam egy részletes útmutatót a műtét előtti teendőkről, amit igyekeztem legjobb tudásom szerint betartani. Először is, a műtét előtti héttől kezdve mindennap hajat kellett mosnom, hogy minden hámdarab és kihulló hajszál eltűnjön a hajamból. Valamint, műtétet megelőző két napon tilos volt alkoholt fogyasztani (ez nem jelentett gondot), a műtét előtti napon viszont a tea, kávé és minden más koffeintartalmú ital tiltólistára került (ez már annál inkább). Végül azért sikerült átvészelnem egy napot kávé nélkül.

A műtét után körülbelül 5-6 nap regeneráció szükséges, aztán lehet csak visszamenni dolgozni, úgyhogy ki is vettem egy hét szabadságot, és reménykedtem, hogy olyan állapotban térek majd vissza, hogy nem fog egész nap mindenki engem bámulni az irodában. A műtét egy keddi napon történt, előtte hétfőn még dolgoztam, úgyhogy szerencsére nem volt időm izgulni miatta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése