2017. július 31., hétfő

A 6 hónapos kontroll

A következő kontrollra 6 hónappal a hajbeültetés után került sor. Nagyon szimpatikus a HairHungary Klinikában, hogy abszolút rugalmasak az időpontok tekintetében, így ezt a kontrollvizsgálatot is sikerült a lehető legkorábbi időpontra, reggel 10 órára időzíteni. 

Így még munka előtt pont be tudtam ugrani, ami nagy könnyebbség volt, hisz így nem kellett aznapra szabadságot kivennem.

A 6 hónapos kontroll képei


A hajam azóta is folyamatosan dúsul, lassan már egyforma sűrűségű lesz mindenhol. Már most is tetszik a látvány, de biztató, hogy a Doktornő szerint 1-1,5 éven át még folytatódik a sűrűsödés, szóval lesz még ennél sűrűbb is. Egyébként sokan szóvá tették már, hogy látványosan szebb és sűrűbb a hajam, mint régebben, úgyhogy ezek a visszajelzések csak megerősítettek abban, hogy jó ötlet volt vállalni a műtétet. Viszketés és irritáció továbbra sincs.

Nagyon kíváncsian várom, hogy fog kinézni a hajam újabb 6 hónap múlva, az 1 éves évforduló kontrollvizsgálatán.

2017. április 14., péntek

A 3 hónapos kontroll

Eljött a november vége, immár 3 hónap telt el a hajbeültetésem óta. Hogy repül az idő! A helyzet változatlan, semmi fájdalom, semmi viszketés, a hajam pedig egyre sűrűsödik. Már egyre több embernek tűnik fel a változás, vagy legalábbis egyre többen mernek rákérdezni, és mindenkitől pozitív visszajelzéseket kapok. Pedig még csak 3 hónap telt el, és még bőven várható sűrűsödés. Nagyon jó érzés, mikor végighúzom az ujjaim a beültetett területeken, és már nem csupasz bőrt érzek, hanem egy csomó új hosszabb-rövidebb hajszálat.

Mivel ez már a harmadik hónap, vissza kellett mennem kontroll vizsgálatra a klinikára, amit kíváncsian vártam. Szokás szerint mindenki nagyon kedves volt, a doktornő pedig tüzetesen megvizsgálta a hajamat. Véleménye szerint minden a legnagyobb rendben, ennek ilyennek kell lennie, és még bőven várható sűrűsödés. A végleges eredmény pedig a műtétet követő 1 (maximum 1,5) éven belül alakul ki. Korlátozás továbbra sincs, nyugodtan mehetek fodrászhoz, sportolni, úszni stb.




A következő kontroll 3 hónap múlva lesz (a műtétet követő 6. hónapban), kíváncsian várom, addigra hogy fog kinézni a hajam.

2017. március 24., péntek

2 hónappal a műtét után

A második hónapban már jelentősen sűrűbb lett a hajam a beültetett részeken, a donorterületeken pedig semmi nyoma a műtétnek, úgyszólván minden tökéletes. A hajam időközben megnőtt, úgyhogy voltam fodrásznál, aki jelentős mennyiséget vágott belőle (persze a beültetett területeket nem bántotta). Így most arányos az egész frizurám, jó látni, hogy egyáltalán nincs ott az a kopasz elülső terület, mint régebben.
Néhány barátomnak és kollégámnak is feltűnt a hajbeültetésem, hiszen egyre jobban lehet látni az új hajszálakat, én pedig szívesen válaszoltam a kérdéseikre, és mindenkinek - aki ilyenben gondolkodik - jó szívvel ajánlottam a HairHungary Klinikát. Nekem csak pozitív tapasztalatom volt velük. Nagyon várom már, hogy leteljen az 1-1,5 év, és láthassam milyen lesz a végleges frizurám. Az előjelek eddig mindenesetre biztatóak.

2017. március 3., péntek

1 hónappal a műtét után

Ahogy teltek a hetek a műtét után, egyre inkább azzal szembesültem, hogy a hajam az eredeti területeken sokkal gyorsabban nő, mint a beültetett területeken. Ez kicsit érdekes frizurához vezetett így, mert a hajam nagy része már egész szépen megnőtt, de az elülső beültetett területeken még csak nagyon rövid hajszálak voltak. Ezt leszámítva viszont minden rendben volt, se fájdalom, se viszketés, se semmilyen kellemetlen érzés nem jött elő a műtétet követő hetekben.

1 hónappal a műtét után kontrollra voltam hivatalos a HairHungary Klinikára. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit mondanak a szakemberek, és nekem is volt néhány kérdésem, amire választ vártam. Kiderült, hogy a hajammal minden a legnagyobb rendben, teljesen természetes, hogy az újonnan beültetett részek eleinte még lassabban nőnek. Szerencsére 1 hónappal a műtét után már semmilyen korlátozást nem kell betartani, lehet nyugodtan sportolni, sőt és akár még fodrászhoz is menni, hogy eltüntessem a hajam egyenlőtlenségeit.

Hajbeültetés után egy hónappal



Szóval összességében minden a legnagyobb rendben, kíváncsi vagyok, hogy fog kinézni majd a hajam 3-4 hónap múlva, amikorra már dúsabb lesz, és a növekedési ütem is fel fog gyorsulni. Valamint kaptam egy időpontot a következő kontrollra, 2 hónap múlva (azaz a műtét után 3 hónappal).

2017. február 17., péntek

A műtét utáni kritikus első hét

Azt a tájékoztatást kaptam a Klinkától, hogy könnyű fizikai vagy irodai munkát a műtét után legkorábban 5-6 nappal lehet elkezdeni, úgyhogy ki is vettem egy hétnyi szabadságot. A legfontosabb teendők a következők voltak erre az egy hétre: 2 óránként a kapott folyadékokkal permetezni a beültetett területet, elkerülni hogy bármi is hozzáérjen a beültetett területhez és mellőzni a dohányzást, illetve alkohol/kávé/tea fogyasztását, valamint a sportolást.

Engem ebből a második viselt meg igazán, hogy nem érhetett semmi a beültetett területhez. Ez ugye azt is jelenti, hogy hanyatt fekve kellett aludni. Soha életemben nem aludtam úgy (mindig csak oldalt fekve), és teljesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy lehet így aludni. Hogy biztosan ne fordulhassak oldalra, vettem egy nyakpárnát, ami meggátolta hogy oldalra fordíthassam a fejem. Hát, nem volt könnyű így aludni, átlagosan 1-1.5 óránként felébredtem éjjelente, de ennek ellenére is kipihenten ébredtem 8 óra alvás után.

Nem dohányzom és nem nagyon iszom alkoholt, úgyhogy ezek mellőzése nem okozott gondot, de azért a sportolás, a tea és főleg a kávé nagyon hiányzott. Fájdalmaim nem igazán voltak, azzal se volt probléma. A fejem viszont tele volt kis piros pontokkal (valamint a lidokain is okozott pár duzzanatot a szememnél és oldalt), úgyhogy leginkább csak azon aggódtam, hogy az egy hét szabadságom végére nézzek ki minél emberibben.

Aztán ahogy teltek-múltak a napok, a lidokain okozta duzzanatok megszűntek, a piros kis pöttyök viszont továbbra is ott voltak. Azokhoz amúgy is 1 hétig tilos hozzányúlni, utána lehetett őket finoman masszírozni, hogy elkezdjenek lejönni.

Egy hetes kontrollon hajbeültetés után



Egy héttel a műtét után volt az első kontroll, ahol megmondták hogy minden rendben van, és elkezdhetem finoman masszírozni a kis piros pontokat a fejemen. El is kezdtem ezt, és nagy örömömre, másnapra a nagy részük már le is jött. Így mentem be dolgozni, és mindenkinek csak annyi tűnt fel, hogy jé, milyen rövidre levágattam a hajam. :)

A barátaim közül se tűnt fel senkinek, azok pedig, akiknek elmeséltem, megdöbbenve tapasztalták, hogy alig lehet észrevenni a nyomait. Pedig még csak 1 hét telt el, úgyhogy egyelőre teljesen elégedett vagyok az eredménnyel.